Kétféle gyantát használnak kompozitok előállításához: hőre keményedő és hőre lágyuló. A hőre keményedő gyanták messze a leggyakoribb gyanták, de a hőre lágyuló gyanták iránt megújult az érdeklődés a kompozitok bővülő felhasználása miatt.
A hőre keményedő gyanták a kikeményedési folyamatnak köszönhetően keményednek meg, amely hő hatására erősen térhálósított polimereket képez, amelyek oldhatatlan vagy olvaszthatatlan merev kötésekkel rendelkeznek, amelyek melegítés hatására sem olvadnak meg. A hőre lágyuló gyanták ezzel szemben monomerek elágazásai vagy láncai, amelyek melegítés hatására meglágyulnak, lehűlés után pedig megszilárdulnak – ez egy megfordítható folyamat, amely nem igényel kémiai kötést. Röviden, a hőre lágyuló gyanták újraolvaszthatók és újraformázhatók, a hőre keményedő gyanták azonban nem.
A hőre lágyuló kompozitok iránti érdeklődés egyre növekszik, különösen az autóiparban.
A hőre keményedő gyanták előnyei
A hőre keményedő gyanták, mint például az epoxi vagy a poliészter, előnyösek a kompozitgyártásban alacsony viszkozitásuk és a szálas hálózatba való kiváló behatolásuk miatt. Így több szál használható fel, és növelhető a kész kompozit anyag szilárdsága.
A legújabb generációs repülőgépek jellemzően több mint 50 százalékban kompozit alkatrészeket tartalmaznak.
A pultrudíció során a szálakat hőre keményedő gyantába mártják, majd egy felmelegített öntőformába helyezik. Ez a művelet egy kikeményedési reakciót indít el, amely a kis molekulatömegű gyantát szilárd, háromdimenziós hálózati szerkezetté alakítja, amelyben a szálak ebbe az újonnan kialakult hálózatba rögzülnek. Mivel a legtöbb kikeményedési reakció exoterm, ezek a reakciók láncokként folytatódnak, lehetővé téve a nagyméretű termelést. Miután a gyanta megköt, a háromdimenziós szerkezet rögzíti a szálakat, és szilárdságot és merevséget kölcsönöz a kompozitnak.
Közzététel ideje: 2022. október 19.
